Úgy értem, éljen, végre kinyomtatja a fejlécben/láblécben a címet, időpontot, URL-t és oldalszámot, de miért nem kérdezi meg sehol sem, hogy vajon ezt akarom-e?
A régi szép időkben egyszerűbb volt a helyzet: nem nyomtatott ki semmit. Az ember azt mondta, hogy „fiam, itt az anyag, ebből kérek PDF-et, de ne véreset!”, és már hussant is a PDF értelmezős nyomtatóra. A PS tool-okhoz képest sokkal jobb volt, nem halványodtak el a vonalak, nem lett az egész szürke, és csont nélkül vitte az A4-et is.
Persze, bizonyára okos ötlet ezeket kiírni, de kérdem én: nem lehetne mondjuk eltüntetni a dolgokat, ha szépen kérjük? Mint például a Mozillában, vagy a most divatos Firefox-ban. Vagy – gondolván a power userekre – be lehetne állítani a megjelenést CSS-ben, és hozzá lehetne vágni az alapértelmezett CSS-hez.
Persze, ez már messzire vezet, hiszen sajnos a CSS jelenlegi helyzetében mit sem sejt a megjelenítésről (most csak az oldalakra tördelt médiáról beszélek). Nem garázdálkodhat az oldalbeállítással, nem nevezhet ki dobozokat a szöveg folyására (pl. minden oldalon három oszlop, ami A A B, tehát az A szöveg először az első, majd a második oszlopba megy, de a harmadikba nem, hanem nyit egy új lapot), sőt, nem mondhatja azt sem, hogy így kérem berakni a borítékot, mert most megcímzés lesz.
Tényleg, hogy lehet megoldani, hogy egy weboldal kinyomtatása direkt borítékra menjen? Pontosítva: megadott méretben, hosszában? Persze úgy, hogy ne kelljen papírmérettel szórakozni a böngésző beállításakor?