Régen írtam a blogomba. Ez többnyire annak köszönhető, hogy egy újabb munka takarja a napot.

Bár kétségtelen, hogy új a terület, hiszen eddig a webfejlesztő és a unix rendszer üzemeltető között pattogtam. Most egy webes szoftver magyarországi fejlesztőcsapatának projektmenedzsere vagyok, és az a dolgom, hogy folyamatosan búboljam a fejlesztőket.

Kicsit szomorú látni, hogy egyáltalán nem hajlandóak különválasztani a megjelenítést az üzleti logikától, és azt is, hogy az optimalizáció és a szerver hibakövetés (tudjátok, amikor tényleg nem tudni, mi a túró történik) többségüknek kb. a kínai ételek főzési technikájának szintjén van.

Már majdnem sikerült mindegyikőjükkel kikapcsoltatnom a register_globals-t, de a kódjuk tele van biztonsági résekkel. Szóval nehéz menet, miközben a felhasználók hülyébbnél hülyébb igényeket támasztanak.

Azért minden rosszban van valami jó is, mert így legalább kipróbálhatom Joel módszereit. Most éppen azon küzdök, hogy legyen egy igazán jó fejlesztői gép, ahova sem svn export, sem a belső csomagoló nem szükséges, hiszen magán a szerveren tudnak fejleszteni, akár smb-n keresztül (==Windows megosztással).

Ja igen, meg azon, hogy ne lehessen üres svn commit megjegyzéseket írni, meg ha ezekbe az üzenetekbe beleírnak egy hibajegy számot, akkor ez az üzenet jelenjen meg a hibakövető rendszerben, meg a csomagoló is tudja ezt, meg a csomagoló tudjon Apache Ant-tal fordítani, berakva a csomagba a jar-t, de a forrást kihagyva, meg legyen napi fordítás, meg, meg,…

Szóval sok dolog van, amiért érdemes küzdeni, és addig jó, amíg van cél.

Megrázó élményben volt részem a hétvégén a mobilommal kapcsolatban: vendégségben, a nagy kapkodás-sürgés-forgás közben sikerült úgy belépnem a fürdőszobába, hogy az oldalamra erősített tokból egyenest a klotyóba pottyant a mobilom!

Késlekedéssel semmi esélyem nem lett volna, így hát gyorsan a készülék után kaptam. Ezt a bámulatos képességemet már kamatoztathattam többször is (pl. életem első hegedüóráján is kiesett az állam alól a hangszer, és valami öt centivel a talaj felett kaptam el, de már volt „szerencsém” kés után is kapni), mindenesetre még nem csusszant le teljesen.

Az ilyenkor szügségszerű átöltözés és mosakodás után kénytelenek voltunk tapasztalni, hogy bizony nem vízhatlan a 6310i. Nosza, szedjük szét, ne rozsdásodjon össze… micsoda naivitás, mert biztos ott lesz TX6-os csavarhúzó. Nekem eddig sem volt ilyenem, hiszen mindig kölcsön lehet kérni az ilyet.

Hát ha nincs, akkor veszünk, mondtuk. Két várossal arrébb szerencsére volt nyitva egy … barkácsáruház, így visszaérve szétbarmolhattam a készüléket.

Persze a lelki terrornak még koránt sem volt vége: kiszárítottam, kitöröltem, összeszereltem, de csak nem akart bekapcsolni. Megint szét, megint össze. Majd megint és megint… pedig minden a helyén van! No akkor ennek kicsöngettek!

De nem! Láss csodát, végül kerítettünk egy töltőt, és elkezdett tölteni! Aztán bekapcsolni is sikerült!

A végén természetesen leszűrtem a konzekvenciát: az övre csatolható mobiltáskának mennie kell!