Otthoni turkálásom (valamint Shooby kérésének teljesítése) során kezembe akadt a Tudomány (a Scientific American magyar kiadása volt) 1989. augusztusi példánya, melyben A. K. Dewdney az általam oly kedvelt Számítógépes Észjáték sorozata „Programozott próza- és verstanegyveleg” alcímmel egy gyöngyszemet is tartalmazott:
CXXX/B szonett
Gépem neve nem Sun; sebessége
Elmarad a nagy Cray/2 mögött.
Mi bűvöl hát el? A kecsessége.
Halk legyen? Jó. Lemeze nem zörög.
Láttam színes képet; vörös, zöld, a kék;
Ám az ő képcsövén sajna, sohase.
S némely nagygép perce nagyobb érték,
Mint kis Primóm egész évtizede.
Szívesen nézem printerét, bár a
Sornyomtató nagyobb elánnal ír.
Nem clustereztem VAX-szal még soha;
De ki primón csinálja ezt, fakír.
Mégis ér annyit nekem, mintha valakit
Hazug Norton-index mennybe röpít.
Ezt egy ismeretlen szerző az Orpheus programmal, szonett üzemmódban alkotott. Az Orpheus-t Michael Newman, New York-i költő tervezte, és úgy viselkedik, mint egy szövegszerkesztő (Newman „költeményszerkesztőnek” nevezi), ami egy rímszótárral segít megtalálni a sor utolsó szavát.
Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogy az amúgy nagyon remek szonettet angolról ki fordíthatta magyarra. Cserébe álljon itt az egész fordítói stáblista, mintegy köszönetképpen:
- Főszerkesztő:
- Futász Dezső
- Főszerkesztő-helyettes:
- László Zsófia
- Szerkesztők:
- Endreffy Zoltán, Félix Pál (olvasószerkesztő), Gazdáné Szczaurski Ágnes (Ötven és száz éve), Göncz Zoltán (művészeti szerkesztő), Schlosser Tamás (olvasószerkesztő), Somlyódy Lászlóné, Végh Ferenc (Könyvekről) és ifj. Vitray Tamás
- Hirdetések:
- Poór Ernőné
- Titkárság:
- Nemes Melinda
- E szám fordítói:
- Both Előd, Félix Pál, Gálfi László, Holl András, Kálmán A. György, Magyar Imre, Nagy Judit, Vargha Márton és ifj. Vitray Tamás
A hét végére besokalltam számítógépügyileg, és kihasználva az enyhe időjárást meglátogattuk Visegrádot és Szentendrét.
meg sem álltunk Szentendréig, aholis a Duna-Korzón szintén lehúzott egy parkolóőrnek álcázott sutyerák. Mindegy, azon a pár százason vegyenek egydecist. Mi meg elmentünk ebédelni az egyébként fent látható, Vidám Szerzetesekhez címzett étterembe. Nos, a Kispisti kedvence olyan jól bejött nekünk, hogy még mindig azt heverjük! Az az étterem egy remekmű! Tele van mindenféle régi, gesztbúknak használt papírpénzzel (pedig tudjuk, hogy a pénzjegyrongálást a törvény bünteti), ami pedig az egyedi hangulatát biztosítja.
nagyon örülök, hogy kint van az új, immáron